Napjainkban a hosszabb sportesemények szinte elképzelhetetlenek frissítő pont nélkül. Az itt kialakított rendszert vették át a segítő és segély szolgálatok is, akik a nagy melegben a szabadban tartózkodók egészségét próbálják védeni frissítő itallal és egy árnyékot adó sátorral, valamint az utóbbi időben párakapuk felállításával.
A nagy forróságban egy frissítő zuhany, nagyon kellemes élményt nyújt a meggyötört szervezetnek, de hátránya, hogy tartósan nedves ruházat meghűléshez vezethet, hasonlóan mint a nagy mennyiségben fogyasztott jéghideg italok.
A klimatizált helyiségek is tudnak hasonló felüdülést admi, de rendszeresen találkozunk a túlhűtött helyiségekkel, amik pillanatnyi kellemes felüdülés után ismét nagy hő-terhelést jelent az oda be majd onnan kilépő személynek. Az ideális az lenne ha a környezeti hőmérséklettől 5-6 Celsius fokkal lenne csak hűvösebb a helyiség hőmérséklete.
A nagy meleg hatására az emberi szervezet a túlmelegedés ellen a verejtékezéssel próbálja védekezni, de a testből szabadon elpárologtatható víz csökkenő mennyisége miatt dehidratáció vagyis kiszáradás lép fel. Minél súlyosabb ez az állapot annál hosszabb idő és annál több folyadék szükséges az egyensúly visszaállítására. A túlmelegedés ellen lehet még védekezni a csökkenő fizikai aktivitás, nagyobb alkoholmentes folyadék bevitel és hűvösebb környezetbe kerüléssel.
Amennyiben a szabadban van dolgunk, mert sportolunk, dolgozunk, vagy közlekedünk, akkor nincs lehetőségünk a zárt helyen használható klímákat használni. Ilyenkor jön jól a szabadban felállított frissítő pont igénybe vétele.
Ezeken a helyeken felállított párakapun áthaladva szervezetünk felfrissül. Itt nem csak belsőleg tudunk hidratálódni, hanem egy megfelelően kialakított párakapu rendszeren áthaladva testünk felfrissül az addigi környezetnél 5-10 Celsius fokkal alacsonyabb hőmérsékletű levegő és az 55-65 relatív páratartalom miatt.
A víz elpárologtatása hőelvonással jár, így a forróság enyhül egy adott környezeten belül.
A weblap és annak tartalma a Tecnocooling Kft. tulajdonát képezi és a szerzői jog törvényeinek és nemzetközi egyezmények védelmében áll. A weblapon megjelentetett tartalom, az ott publikált cikkek mind a Tecnocooling Kft. kizárólagos szellemi tulajdonát képezik.