Elteltek az ünnepek és a várva várt hóesés nem vagy csak nagyon nehézkesen akart megérkezni. Több helyen is vágyakozó gyerekszemekkel találkoztam, de sajna a hó csak nem akart ide érni. A vágyakozást egy kis komoly gondolatmenet követte. A gyerekek nem csak a hóesést akarták látni, hanem a havas felületeket, ahonnan össze lehet gyűjteni az égi áldást és lehet hóembert, várat építeni, és lehet hó-csatát vívni egymással.
Szerencsére lehűlt annyira a levegő, hogy a pára kicsapódjon a környező tárgyakra, így a zúzmara gyönyörűvé tette a környezetünket. A gondolat megszületett. A nyáron remekül használható teraszhűtőt ismét össze szerelve bár más helyre átépítve a kert egy szakaszára lett kihelyezve. Figyelve rá, hogy semmiben kárt ne tegyünk kipróbáltuk a párásító berendezésünket.
Láss csodát megjelentek a nagy hidegbe a hókristályok. Nem volt a legszebb, de a célnak megfelelt. Lehetett hóembert építeni és hógolyót gyúrni, valamint egy kisebb hó-csatát vívni.
A játék végeztével ismét szét kell szedni a rendszert, hogy a hideg éjszakában ne menjenek tönkre a párásító rendszer elemei. Köszönet a tecnocooling csapatának, hogy hozzá segítették a gyerekeket egy feledhetetlen élményhez.
Kellemes napokat lehetett okozni a párásító rendszerrel, így nem maradtunk havas napok nélkül ebben a száraz időszakban sem.
Mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk.
A weblap és annak tartalma a Tecnocooling Kft. tulajdonát képezi és a szerzői jog törvényeinek és nemzetközi egyezmények védelmében áll. A weblapon megjelentetett tartalom, az ott publikált cikkek mind a Tecnocooling Kft. kizárólagos szellemi tulajdonát képezik.